A Bono Utazási Központ - Skandináv Utazási Központ blogja

Pingvinposta az Antarktiszon

2021/05/11. - írta: Bono Utazási Központ

Az Antarktisz egyik legnépszerűbb turisztikai attrakciója a Port Lockroy-ban található brit postahivatal. A tengerjáró hajók népszerű megálló pontja, a világ minden tájáról érkeznek ide lelkes látogatók, hogy a Földünk legdélibb postahivatalából küldjenek pingvinbélyegzővel ellátott képeslapokat szeretteiknek. A leveleket a világon bárhová lehet címezni, bár sikeres kézbesítésük hetekbe, vagy akár hónapokba is telhet. A hely másik érdekessége, hogy az évnek pont ugyanebben a szakaszában, egy 3000 fős szamárpingvin kolónia él itt szabadon.

A postahivatal évről-évre hirdet egy versenyt, amelyben vállalkozó szellemű alkalmazottakat keresnek. Évente öt embert foglalkoztatnak a hivatalban. A feltételek között szerepel, hogy a jelentkező jól bírja a hideget és az alváshiányt, kedvelje a pingvineket, valamint jó koordinációs készséggel rendelkezzen, ugyanis csúszós sziklákon, hóban kell egyensúlyoznia nehéz csomagokkal, miközben a pingvineket is kerülgeti. Emellett előnyben részesítik azokat, akik jók előadók, hiszen nagy számban érkeznek kíváncsi látogatók a területre. A nem mindennapi posta dolgozóinak bőven akad dolguk: 4 hónap alatt több mint 70 000 képeslapot adnak fel innen, ezeket kell kezelni, valamint a múzeumot és ajándékboltot is működtetni kell, és fogadni a látogatókat. Munkájuk jelentős részét a pingvinek utáni takarítás teszi ki, ezért az éves ellátmány számos söprűt és lapátot is tartalmaz.

Ugyanakkor a posta dolgozói elmondhatják magukról, hogy szemtanúi lehetnek a világ legkedveltebb madarainak fejlődésének: nyomon követik a szamárpingvinek mindennapjait, amikor megtalálják a párjaikat, felépítik fészkeiket és költenek, majd felnevelik fiókáikat. Látják a pingvinfiókákat a kikeléstől kezdve egészen addig, amíg a fiókákra jellemző pelyhes tollazatukat levetik, megtanulnak úszni és önállóan táplálékot szerezni. A lélegzetelállító tájról nem is beszélve, amit minden nap, a nap 24 órájában élvezhetnek, ugyanis ebben az időszakban szinte végig világos van.  

Tapasztalja meg Ön is a világ legkülönlegesebb helyét  egy antarktiszi hajóút során! További részleteket az alábbi linken talál:
Expedíciós hajóút az Antarktiszra - albatroszok, bálnák, fókák és pingvinek 2022.02.07-21.

Forrás: pbs.org és abcnews.go.com

Szólj hozzá!

Hová utazzunk?

2021/04/28. - írta: Bono Utazási Központ

Aki utazni szeretne, az ne várjon tovább, hiszen egyre több ország nyitja meg kapuit a turisták előtt, csupán meg kell találni a megfelelő úti célt. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani utasainknak, ezért összegyűjtöttük azokat az országokat, valamint a feltételeket, ahova karanténmentesen, akár teszt nélkül, vagy teszttel könnyen és problémamentesen már most el lehet utazni. Legyen szó tengerparti pihenésről, illetve egzotikus nyaralásról, természetesen utasaink biztonsága és egészsége az első számunkra, ezért mindezek figyelembevételével készült a lista.

Dominikai Köztársaság
Trópusi tengerpart, all inclusive hotel a vágyunk? Vamos a la playa! Dominikára PCR-teszt és karantén nélkül léphetünk be, csak regisztrálnunk kell itt. A szigeten minden a megszokott, azonban helyben 19 óra után nem lehet az utcán tartózkodni, de úgyis mindenki a hotelben vacsorázik. A legjobb időszak utazásra decembertől áprilisig tart. Javasolt útvonal: Lufthansa és Condor kombinációja. Jelenleg a Lufthansa légitársaság 48 óránál nem régebbi PCR vagy antigén tesztet ír elő az átszálló utasoknak is.

Dominikai utazási ajánlatainkat itt találja. 

  

Seychelle-szigetek
A különleges szépségű trópusi paradicsom, a Seychelle-szigetek tárt karokkal várja az utazókat. A beutazás feltétele egy indulás előtt 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt felmutatása, valamint online regisztráció itt. Utasaink nem csak a most kezdődő kellemes nyaralóidőt élvezhetik a szigeteken, hanem biztonságban is utazhatnak, pihenhetnek. Az új intézkedések nyomán a turisták számára újra engedélyezik a szállodák területén található közös helyiségek használatát, beleértve a bárokat, az úszómedencéket, a fürdőket és a gyerekklubot. Javasolt repülőút: Budapestről dohai átszállással a Qatar Airways járataival. Seychelle-szigeteki ajánlatainkat itt találja.

 
Mexikó
Mexikóba továbbra is zavartalanul utazhatunk. A tengerparti resortok és az éttermek is ugyanúgy működnek, mint bármikor máskor. A legjobb időszak Cancúnra: februártól áprilisig. PCR-teszt és karantén nélkül léphetünk be az országba. A Lufthansa járataival heti ötször, egy átszállással könnyen utazhatunk Cancúnba. Jelenleg a Lufthansa légitársaság 48 óránál nem régebbi PCR vagy antigén tesztet ír elő az átszálló utasoknak is. Mexikói ajánlatainkat itt találja. 

  

Tanzánia és Zanzibár
A szállások megnyitottak és várják a nyaralni, szafarizni vágyó utazókat. A belépéshez nem szükséges PCR-tesztet felmutatni. Javasolt repülőút: Budapestről vagy Bécsből dohai átszállással a Qatar Airways járataival. Tanzánia egész évben alkalmas helyszín az állatok megfigyelésére, Zanzibáron pedig szinte folyamatosan 30°C-os meleg és 28°C körüli vízhőmérséklet jellemző. Tanzániai ajánlatainkat itt találja.

 

Namíbia
Namíbia október óta nyitva áll a turisták előtt. Jelenleg egy, 7 napnál nem régebbi PCR-teszt szükséges a beutazáshoz. Az afrikai ország amellett, hogy egyike a prémium kategóriás vadlesekre alkalmas területeknek, nagyon ritkán lakott (tízszer akkora, mint Magyarország és kevesebb, mint 3 millióan lakják) és fejlett, nyugat-európai szintű egészségügyi infrastruktúrával rendelkezik. A szolgáltatások és a szállások minősége európai, a közbiztonság kiemelkedő. Ideális célpont a COVID-tól távol. Namíbiai ajánlatainkat itt találja.

 

Tenerife
A legtöbb hotel, étterem és üzlet megnyitott és várja az érkező turistákat. Az országba való belépéshez az érkezés előtt 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet kell felmutatni. Javasolt repülőút: Budapestről vagy Bécsből közvetlen járattal. Tenerife az örök tavasz szigeteként mindig kellemes klímájával kedvelt úti cél. A kiváló minőségű szállodákban és a gyönyörű, homokos tengerpartokon garantált a pihenés. Tenerifei ajánlatainkat itt találja. 

  

Maldív-szigetek
A resortok többsége még az ősz folyamán megnyitott és a korábbinál kedvezőbb árakkal várja az ideutazókat, mindössze egy max. 96 órás negatív PCR-tesztet kérnek érkezéskor. Akik oltási igazolvánnyal bizonyítani tudják, hogy az oltás mind a két adagját megkapták már min. 14 napja, mentesülnek a teszt alól. Javasolt repülőút: Budapestről vagy Bécsből Dohán keresztül egy átszállással, a Qatar Airways járataival. A legkevesebb eső február és április között esik, a levegő kb. 30, az Indiai-óceán 29°C-os. Maldív-szigeteki ajánlatainkat itt találja 

  

Dubaj
Dubaj ősz óta ismét megnyitotta a határait a turisták előtt. A szállodák nagy része üzemel, a szokásosnál is nagyobb elővigyázatossággal és tisztasággal. Az Emirates légitársaság heti három közvetlen járatot (szerda, péntek és vasárnap) üzemeltet Budapestről. A turistáknak két PCR-tesztet kell elvégezniük: egyet indulásuk előtt legfeljebb 72 órával, egyet pedig Dubajba érkezésükkor. Dubaji ajánlatainkat itt találja. 

  

Costa Rica
A hotelek nagy többsége nyitva van, valamint a természeti látnivalók ugyanúgy bejárhatók. PCR-teszt és karantén nélkül léphetünk be, mindössze regisztrálnunk kell itt, és kötelező utasbiztosítást kell kötnünk. A Lufthansa járataival heti kétszer, egy átszállással könnyen lehet utazni. Jelenleg a Lufthansa légitársaság 48 óránál nem régebbi PCR vagy antigén tesztet ír elő az átszálló utasoknak is. Közép-Amerika Svájca egyénileg, fly&drive programmal kiválóan bejárható. A legjobb időszak utazásra decembertől áprilisig tart.

Izland
A vulkánok és gejzírek szigetére jelenleg egy legalább 14 napja kiállított angol nyelvű pozitív PCR-teszttel vagy ELISA-vérteszttel lehet beutazni, mely igazolja korábbi COVID-19 fertőzöttségünket, vagy angol nyelvű oltásigazolásal, mely igazolja, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott COVID-19 vakcinák (Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen) valamelyikének az összes szükséges dózisát megkaptuk. A tesztet öt nap karantén után meg kell ismételni. Az érkezés előtt online regisztráció szükséges. Budapestről Izlandra jelenleg egy nyugat-európai átszállással repülhetünk.
Izlandi csoportos és egyéni ajánlatainkat itt találja.

 

Grúzia
Grúziába bármelyik forgalomban lévő COVID-19 vakcina mindkét dózisának beadását igazoló oltásigazolással beutazhatunk. Ha még nem vagyunk beoltva, a beutazás feltétele az érkezés előtt legfeljebb 72 órával elvégzett negatív PCR-teszt, valamint a grúziai tartózkodás harmadik napján önköltségen elvégzendő második PCR-teszt.

A titokzatos Grúzia - csoportos őszi körutazás magyar idegenvezetéssel 2021.10.01-09.

Grúziai egyéni utazás: kérjen tőlünk egyéni ajánlatot az info@bonoutazas.hu e-mail címen vagy telefonon (+36 1/235 80 10)!

 

Észtország
Észtországba beutazni a kilenc nemzetközileg elfogadott és forgalomban lévő COVID-19 vakcina mindkét dózisának beadását igazoló oltásigazolással lehetséges, valamint amennyiben az elmúlt hat hónapban átestünk a fertőzésen és ezt orvosi dokumentummal igazolni tudjuk. Érdemes felfedeznünk Tallinn gazdag történelmi múltját és Saaremaa szigetét, amelyet az észt kultúra bölcsőjének tartanak. Javasolt útvonal: egy átszállással a Lufthansa vagy a KLM járataival.
Észtországi ajánlatainkat itt találja.

  

Ciprus
A tengerparti pihenésre, valamint kulturális, történelmi és természeti látnivalók megtekintésére is kiválóan alkalmas Ciprusra jelenleg egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel utazhatunk, valamint online regisztrálni kell itt. Érkezést követően még egy PCR-tesztet kell csináltatni. Az egész évben kellemes, mediterrán klímájú sziget délkeleti oldalán található Európa egyik legszebb tengerpartja, a Nissi Beach. Utazás: Budapestről közvetlen járattal Lárnakába. Ciprusi ajánlatainkat itt találja.

 

Málta
A napfényes Máltára egy, az érkezés előtt legfeljebb 72 órával készült negatív PCR-teszttel utazhatunk be. Hamarosan várhatóan a vakcinaigazolásokat is el fogják fogadni a hatóságok. Utazás: Budapestről közvetlen járattal. Máltai ajánlatainkat itt találja.

 

Finnország
Az "ezer tó országa" májustól a WHO vagy az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett vakcinával érkező utasokat mentesíti a teszt- és a karanténkötelezettség alól. Finnország kiváló célpont, amennyiben a természetbe vágyunk: hatalmas kiterjedésű fenyőerdők, kristálytiszta folyók és tavak, harapnivaló friss levegő, valamint itt is megfigyelhetők a fehér éjszakák és az északi fény. Finnországi ajánlatainkat itt találja.

 

Ez évtől, amennyiben útlemondási biztosítás mellett utasbiztosítást is választanak maguknak, az önrész mértéke 0%. A részletes információkat az útlemondási- és utasbiztosításról itt találják.

Ha bármelyik desztináció felkeltette az érdeklődésüket, ne habozzanak keresni minket, mert egyénre szabott ajánlatainkkal garantáltan elkészítjük a legjobbat Önöknek, akár budapesti, vagy bécsi indulással! Amennyiben más elképzelésük akadna, szívesen segítünk annak a megvalósításában is. Keressék munkatársainkat a +36 1 / 235 80 10-es telefonszámon, vagy küldjenek üzenetet az info@bonoutazas.hu-ra.

Szólj hozzá!

New York a mozivásznon

2021/04/19. - írta: Bono Utazási Központ

New York-ban annyi filmet és sorozatot forgattak már az elmúlt 100 évben, hogy képtelenség lenne számba venni mindet. Szinte nincs is olyan utca, épület vagy park, amely ne szerepelt volna legalább egy forgatás alkalmával. Alábbi listánk koránt sem teljes, de a felsorolt tíz helyszín biztosan a legismertebbek között szerepel.

 

Central Park – a New York-ban forgatott filmek közül talán nincs is olyan, amiben ez az ikonikus park ne szerepelne. A város kétségtelenül egyik legismertebb helyszíne, valódi színfolt a felhőkarcoló-rengetegben: hatalmas ősfákkal, zöld rétekkel, tavakkal, romantikus sétányokkal és hidakkal csábítja a helyieket és a turistákat is.  

Keleti részén találjuk New York egyik legdrágább kerületét, az Upper East Side-ot, ahol luxusszállodák, butikok sorakoznak.
A park két oldalán pedig két kiemelkedő színvonalú múzeum foglal helyet: a gazdag régészeti és szépművészeti gyűjteménnyel rendelkező Metropolitan (röviden csak „The Met”) és a szintén remek tárlatokkal büszkélkedő Természettudományi Múzeum.
Itt forgatott filmek: Reszkessetek betörők 2., Az ördög Pradát visel, Tőzsdecápák, Szex és New York, Álmomban már láttalak, Bűbáj, Éjszaka a múzeumban, Szerelem a végzeten, Szép kis nap, Édesek és mostohák, stb.


Empire State Building
 - 42 évig az USA legmagasabb épülete volt. A csodás Art Deco stílusú lobbit 10 éve állították helyre, az eredeti, 1930-as tervek alapján. Azóta persze több kilátóterasz is megnyílt a városban, vannak köztük szebb panorámával kecsegtetők is, de ide muszáj felmenni, ha az ember New Yorkban jár.
Filmek, ahonnan ismerős lehet a helyszín: A szerelem hullámhosszán, Emlékezetes viszony, Függetlenség napja, Superman 2., stb.

Times Square – a világ talán leghíresebb városi tere, nincs olyan ember, aki néhány másodperc után fel ne ismerné. A Broadway és a 7. sugárút találkozásánál található, különösen az esti kivilágításban látványos, de bármikor is keveredünk ide, sosem fog csalódást okozni a nap minden szakában mozgalmas tér.
Itt forgatott filmek: Esküdt ellenségek, Pókember, Vanília égbolt, Hogyan lopjunk felhőkarcolót?, Szex és New York, Az ördög Pradát visel, Esküdt ellenségek, stb.

Brooklyn híd – a világ első acélkábeles hídja 1883 óta köti össze Manhattant és Brooklynt. Autóval, biciklivel vagy gyalog is átkelhetünk rajta, a városnézések egyik fénypontja.
Filmek, melyekben felbukkan az East River felett átívelő híd: Bűbáj, Szex és New York, Hudson Hawk, Pénz beszél, A keselyű három napja, Kate és Leopold, stb.


Metropolitan Museum of Arts
 – a Central Park mellett álló és fent már említett nevezetesség az Egyesült Államok legnagyobb múzeuma és szerepel a világ 10 legnagyobb ilyen létesítménye között is. Több mint 2 millió darabból álló, 12 tárlatra osztott gyűjteménye egyedülálló a világon. Az ókori klasszikus és egyiptomi leletektől kezdve, szinte minden ismert európai festő alkotásain át, jelentős amerikai és modern kori gyűjteménnyel büszkélkedhet, de szintén fontos megemlíteni az afrikai, az ázsiai, az óceániai, a bizánci vagy az iszlám művészet emlékeit.
Itt forgatott filmek: A Thomas Crown-ügy, Álmomban már láttalak, A randiguru, Tökéletes gyilkosság, Ég velünk!, Emlékezz rám!, A kód, stb.

Szabadság szobor – a Hudson folyó partjánál, Liberty Island-en magasodó 46 méteres, acélvázas, rézből készült masszív kolosszus a franciák ajándékaként jutott el az Újvilágba. A látogatók a Battery Parkból induló rendszeres hajójáratokkal juthatnak át a szigetre. Ha nem is a forgatások konkrét helyszínéül szolgál, a legtöbbször használt New York-i szimbólumként rengeteg amerikai filmben felbukkan: A dolgozó lány, Funny girl, Titanic, Szellemirtók 2., Hidalgo, Sorsügynökség, Holnapután, stb.

Greenwich Village – a Broadway és a Hudson folyó közé ékelődő városrész valódi kis sziget a mindig nyüzsgő, felhőkarcolókkal tűzdelt metropoliszban. A bohém- vagy művésznegyedként is ismert környéken galériák, éttermek, bárok, kisebb-nagyobb üzletek sorakoznak. Az alacsony épületek és a zöld területek igazán barátságossá teszik a környéket, olyannyira, hogy egyes sztárok is otthonuknak mondhatják: itt vásárolt lakást pl. Daniel Radcliffe, Sarah Jessica Parker, Leonardo DiCaprio, Calvin Klein vagy Julianne Moore is. A környék utcái és épületei ismerősek lehetnek többek között a Jóbarátok, illetve a Szex és New York sorozatokból, de a Szellemirtók, a Hirtelen 30, a PS I love you, A boldogító talán vagy a Lesz ez még így se filmekből is.

Grand Central Terminal – a 42. utca magasságában fekvő pályaudvar látogatók millióit vonzza évente, ugyanis nem csak az utazók, hanem az építészet rajongói is felkeresik, ha New York-ban járnak. Különlegességét a hatalmas terek és az aprólékosan kidolgozott díszítések adják.
Itt forgatott filmek: Carlito útja, Zuhanás a szerelembe, A hűtlen, Hullámok hercege, Amerikai taxi, stb.

Washington Square Park – New York 1900 közparkja közül az egyik leghíresebb, az itt magasodó diadalívről biztosan ráismerünk. A Greenwich Village szomszédságában található park környékén ma javarészt a New York-i Egyetem épületei állnak, de – különösen a szökőkút környéke - régóta kedvelt találkozópont és kulturális helyszín a turisták és a helyiek körében is.
Itt forgatott filmek: A szeretet szimfóniája, Meglesni és megszeretni, A bajnok, Adatrablók, Szeszélyes szerelem, stb.

New York-i Közkönyvtár (Public Library) – az 5. sugárút mentén fekvő, oszlopcsarnokos épületet nem téveszthetjük el, ha arra járunk. Mintegy 53 milliónyi kötetet, dokumentumot őriznek itt, ezzel az Egyesült Államok 2. legnagyobb könyvtára, csak a washingtoni Kongresszusi Könyvtár előzi meg.
Itt forgatott filmek: Pókember, Holnapután, Szellemirtók, Álom luxuskivitelben, Csak egy lövés, Téli mese, A Thomas Crown-ügy, stb.

A fenti helyszíneket és még sok mást is felkeresünk New York-i csoportos utazásaink során. Tartson velünk ősszel!

Szólj hozzá!

Szórakoztató érdekességek Skóciáról

2021/04/12. - írta: Bono Utazási Központ

Skócia, Nagy-Britannia legkülöncebb tagja, jellegzetes tájainak, népzenéjének és nemzeti italának köszönhetően egyetlen más országgal sem téveszthető össze. A következőkben néhány érdekességet osztunk meg Skóciáról. Önnek melyik volt újdonság?

Skócia nemzeti állata az unikornis
Az egyszarvú évszázadok óta Skócia szimbóluma, amely az Egyesült Királyság címerében is megjelenik. Az egyszarvú teremtmény létezését 1825-ben cáfolta meg először egy francia természettudós, George Cuvier, egészen addig valódi állatnak hitték. Ennek ellenére a fiktív lény Skócia nemzeti állata maradt, és a 12. század óta használják heraldikai jelképként. A történelem folyamán Anglia és Skócia többször is ellentétben állt egymással. Anglia nemzeti állata az oroszlán, a régi legendák szerint egyetlenegy állat képes csak őt legyőzni, mégpedig az unikornis.

A skótoknak 421 szavuk van a hóra
Egy skót szógyűjtemény (Historical Thesaurus of Scots) 421 különböző szót sorol fel a hóra, ami messze több, mint az inuit nyelvben meglévő néhány tucat. Az enyhe hózáporra éppen úgy külön szó van, mint a nagyméretű hópehelyre vagy az éppen hullani kezdő hóra. Néhány példa: 

flup – ónos eső
snaw – hó
blin-drift  - hófúvás
flindrikin – gyenge hózápor
unbrak – az olvadás kezdete     
spitters – kis cseppek vagy hópelyhek a szélfújta esőből vagy hóból
skelf – nagy hópehely

Legrövidebb kereskedelmi repülőút
A világ legrövidebb kereskedelmi repülőútja két északi skót szigetet köt össze, a Westray és a Papa Westray közötti másfél kilométeres távolságot. A Loganair skót légitársaság üzemeltet itt járatot 90 másodpercre tervezett menetidővel, hetente többször repül kis 8 személyes repülőgépekkel.  Ezt a járatot főként a helyi szigetlakók veszik igénybe, a jegyek akár 14,50 font áron is megvásárolhatók.

Harry Potter otthona 
Az ifjúsági irodalom leghíresebb vörös fejű családja Skóciához kötődik. A Weasleyék - a Harry Potter összes többi szereplőjével együtt - JK Rowling író fantáziájának szüleménye. Rowling Angliában született 1965. július 31-én, de 1993 óta a skót fővárost, Edinburgh városát hívja otthonának. A Harry Potter-könyvek nagy részét Skóciában írta, és a széria számos jelenetét forgatták skót helyszínen, pl. Hagrid kunyhóját és a Roxfort bejáratához vezető hidat a Glencoe-völgyben, a halál ereklyéiben található erdei jelentet a Loch Etive tó északi oldalán, a Roxfort kültéri jeleneteit a Loch Elit tónál. Fort Williamban a Roxfort Express jeleneteit vették föl, a híres viaduktot Glenfinnanban láthatjuk. 

Skót találmányok
Olyan találmányokat és felfedezéseket köszönhetünk a skót nemzetnek, amik megváltoztatták az életünket. Nekik köszönhetjük a penicillin és az inzulin felfedezését, a gőzgépet, az első motoros hajót, a kerékpárt, a telefont, a TV-t, a vízöblítéses (angol) WC-t, a kenyérpirítót, vagy azt a vízálló anyagot, ami lehetővé tette az esőkabát elkészítését. A logaritmust, a tizedesjegyek használatát John Napier, skót matematikus találta ki. A statisztikai ábrázolások feltalálását (beleértve a kördiagramot, a vonal grafikont, és a sáv diagramot) pedig William Playfair, skót építésznek köszönhetjük.

Vörös hajúak magas aránya 
Skóciában a legnagyobb a világon a vörös hajúak aránya. Világszerte az emberek kevesebb, mint 2% -ának van vörös haja, Skóciában azonban ez az arány mintegy 13%. A vörös haj sokkal gyakoribb az észak-európai országokban, mint bárhol máshol a világon. Egyesek feltételezik, hogy ennek Észak-Európa viking története az oka, míg mások a kellemetlen időjáráshoz való alkalmazkodással magyarázzák a gyakoriságot: bár a vörös hajú emberek bőre érzékenyebb a leégéssel szemben, ugyanakkor, ha napsugárzás éri őket, hatékonyabban képesek előállítani a D-vitamint, ezáltal kevésbé napfényes helyeken is könnyebben boldogulnak.

A golf otthona 
Skócia a golf otthona, a modern golfjátékokat itt fejlesztették ki, a játék irányító testülete az 1754-ben alapított St. Andrews Királyi és Ősi Golf Klub. A játékot a középkor óta játszák az országban. Skócia nem meglepő módon rengeteg golfpályával rendelkezik (több mint 600 található az országban), ebből adódóan a golfturizmus is meghatározó az országban.

A legmagasabb sövény és hegy 
Skóciában található a világ legmagasabb és leghosszabb sövénye, ami a Guiness Rekordok könyve is nyilvántart. A Meikleour Beech Hedge névre keresztelt sövényt 1745-ben ültették, 30 méter magas és 530 méter hosszan kíséri a mellette futó autóutat.
Az Egyesült Királyság 10 legmagasabb hegye is Skóciában található. A skót felföldön található Ben Nevis Skócia és egyben Nagy Britannia legnagyobb hegyének számít az 1345 méter magasságával.

SKÓCIAI csoportos és egyéni utazásainkat ezen a linken találja.

Szólj hozzá!

Szagoljunk bele a művészetbe!

2021/04/08. - írta: Bono Utazási Központ

A tervek szerint idén nyár végéig a Hágában található Mauritshuis múzeum ad majd otthont annak az egyedülálló kiállításnak, ahol a 17. század jellegzetes illatai és szagai keltik életre a korszak képzőművészeti alkotásait.  Az 50 illatosított festmény, rajz és használati tárgy segítségével beleszippanthatunk a virágok, parfümök vagy épp a bűzös csatornák, a kellemetlen testszagok, illetve a távoli világokból érkező fűszerek, dohány, kávé és tea aromáiba. A kiállítás célja megvizsgálni, hogy vajon a 17. század világa mennyire érzékelhető szagok és illatok formájában, illetve hogy megtapasztaljuk az egyes műalkotásokhoz társuló illatok szenzoros érzékelését, azt feltételezve, hogy a vizuális művészet képes a látható világnál többet is megidézni.

Abraham Mignon 1670-ben festette „Csendélet virágokkal és gyümölcsökkel” című képét. Már a festmény közelébe állított illatdiffúzor nélkül is szinte érezzük a rengeteg virág és a túlérett gyümölcsök édes illatát, melyet a festő is jól érzékeltet a gyümölcsök környékén megjelenő rovarok hadával.

Egészen más illatokat idézhetünk fel Pieter de Hooch 1663-as alkotásán, mely a „Szobabelső ruhásszekrény előtt álló asszonyokkal” címet viseli. A holland háziasszonyokat egész Európában a makulátlan tisztaságú otthonaikról ismerték a 17. században.  A festményt körüllengő illatok segítségéve még jobban megismerhetjük a kor otthonait.

A távoli gyarmatokról érkező különleges fűszerek illata társul Willem van Mieris fűszerüzletről készült 1717-es képéhez.

A látogatók az orrukkal is megtapasztalhatják Adriaen Brouwer „A dohányzó ember” című 1630-ban született festményét, melyen az úriember a  székén hátradőlve élvezi a pipázást.


A felidézett korszak sajnos kellemetlen szagairól is ismert volt, mivel a folyóvíz, a csatornázás, a dezodorálás, a fogkrémek vagy éppen a mosógépek és hűtőszekrények hiánya miatt nem épp vonzó illatok terjengtek az utcákon és leginkább a csatornák környékén. Akkoriban úgy hitték, hogy a visszataszító szagok betegségeket terjesztenek, és azokat különböző „kórelűző” esszenciákkal kell elnyomni. Mindennapi kellék volt a pomander, az erős illatokat tartalmazó kis szelence, amely megfigyelhető a delfti festőpáros, Michiel és Pieter van Mierevelt alkotásán is: a „Dr Willem van der Meer anatómia órája” című képen magánál a boncasztalon fekvő tetemnél, annak ujjára fűzve látható ilyen lyukacsos tartály, amelyből egy nagyon erős illatanyag párolog. A kiállításon 3 pomandert is szemügyre vehetünk.

A kiállítás a korlátozások enyhítésével fog megnyílni és várhatóan augusztus 29-ig látogatható.

Őszi csoportos hollandiai utazásunk:
A szélmalmok földjén - csoportos utazás Hollandiába magyar idegenvezetéssel 2021.09.16-19. 

Forrás: lonelyplanet.com, papageno.hu

Szólj hozzá!

A világ legkülönlegesebb hídjai

2021/04/07. - írta: Bono Utazási Központ

A hidak nem csupán fizikailag kötnek össze helyeket, hanem történelmi korokon is átívelnek. Az ember az idők kezdete óta különleges, bevehetetlennek tűnő tájakat hódít meg: sivatagokat, hegyeket és elhagyatott helyeket. A hidak is ugyanilyen izgalmas kalandra hívnak. Hogyan keljünk át egy veszélyes folyón? Gondoljunk a zseniális dizájnokra, a korszerű építészeti megoldásokra, a megőrzendő örökségre és rögtön meglátjuk, hogy egy hely építészeti kreativitása fedezhető fel a hidakban is. A következőkben a világ legcsodásabb és legkülönlegesebb hídjait vesszük számba.

 

1. Helix Bridge – Szingapúr
Az egyedülállóan festő Helix híd a DNS-molekulák kettős csavarjára emlékeztet. De mégis mitől olyan elbűvölő? Acélból készült, és napnyugtát követően több száz LED-es égő világítja meg a monstrum elragadó szépségét.

2. Rialto híd – Velence, Olaszország
Egy másik történelmileg és kulturálisan is jelentős híd, amelyet a 15. században építettek, az Olaszországban található Rialto híd, amely a híres velencei Canal Grandén ível át. Eredetileg a 12. században egy kezdetleges komphajó volt, ami a helyieknek biztosította az átjárást a csatorna túloldalára, majd később a helyi hatóságok kezdeményezésére fejlesztették tovább. Egy vicces apróság, amit tudunk a hídról, hogy eredetileg a legendás művészek, Palladio és Michelangelo ajánlkoztak a híd tervezésére, ám végül Antonio da Ponte végezte a munkát. Sok kollégája gúnyolta da Ponte terveit, de az idő őt igazolta: a Rialto még ma is egy remekmű. Sokáig ez volt az egyetlen a Velence két oldalát összekötő számos átkelő közül.

3. Octavio Frias De Oliveira híd – São Paulo, Brazília
A 2008-ban épült híd amellett, hogy a történelmi örökség része, az építészeti leleményesség méltó példája is. Az Octavio Frias De Oliveira hidat 450 munkás építette mintegy 5 év alatt, és ami különlegessé teszi, hogy a középpontjában egy X-formát alakítottak ki. Számtalan LED fény csillog-villog a hídon, amelyek igazán szürreális látványt nyújtanak, valamint karácsony és egyéb ünnepek alkalmából karácsonyfához hasonló köntösben díszeleg.

4. Henderson Waves-híd – Szingapúr
A Henderson-híd az építészeti zsenialitásnak egy másik ékes példája, ami a tenger hullámzását jeleníti meg. Két városi park összekötőjeként működik és lélegzetelállítóan csodás látványt nyújt Szingapúr természeti szépségére. Amint eljön a napnyugta és kivilágítják, ízléses emlékeztetőként szolgál az ország művészeti és infrastrukturális keveredésének ékes példájaként. A hidat acélból és olyan elemekből építették, mint a fagerenda, hogy modern hatást tükrözzön.

5. Golden Gate híd – San Fransisco, USA
Egy híd sem lehet olyan ikonikus, mint a San Fransisco-i Golden Gate híd, amely számos dolgot szimbolizál a hazájával kapcsolatban. A Joseph Strauss tervezte építmény Marin megyét köti össze a Golden Gate szoroson keresztül San Fransiscóval. Több ezer munkásnak és 35 millió dollárnak köszönhetően épült fel és sok egyéb mellett, világszinten nevezetes az Art Deco stílusáról, valamint az egyedülálló Csendes-óceáni kilátásáról.

6. Ponte Vecchio – Firenze, Olaszország
Egy másik középkori olasz mestermű a Firenzében található Ponte Vecchio, amely az Arno folyón ível át, és története egészen az ókori római időkig nyúlik vissza. Az évek során számos modern elemmel bővült, valamint az eredetileg műhelyeknek otthont adó helyiségeket lakóházakká alakították. Egy érdekes apróság, hogy ez volt az egyetlen híd Firenzében, amely túlélte a második világháborút, és az egyedüli, amely megmenekült a nagy német ostromtól.

7. Banpo híd – Szöul, Dél-Korea
A híres Banpo hidat, amely a szöuli Han-folyón ível át, eredetileg 1982-ben építették, azonban egy 2007-ben végzett felújításnak köszönheti a jelenlegi szépségét, amelynek részeként szökőkutak is helyet kaptak rajta, valamint 10 000 fénylő LED izzó, amelyek éjszaka vibráló pontokként díszlenek. A vízsugarak a különböző dallamok ritmusára mozognak. Azon kívül, hogy szemrevaló, környezetbarát is a Banpo, valamint a Guinness Rekordok Könyve szerint a leghosszabb szökőkutas híd.

8. Tower Bridge – London, Anglia
Egy másik történelmi jelkép, ami szimbolizálja hazáját, a Tower Bridge, ami egykor egyedül szelte ketté a Temze folyót. Ahogy a város terjeszkedett, egyre több hidat építettek és a keleti part nyüzsgő kereskedelmi kikötővé változott, ami egy nagyobb híd építéséért kiáltott. A Tower Bridge-et a 19. században építették és mintegy 432 munkás dolgozott rajta, valamint több ezer tonna acél kellett a létrehozásához.

9. Sydney Harbour Bridge – Sydney, Ausztrália
A Sydney Harbour Bridge építési munkálatai 1924-ben kezdődtek, és mintegy 8 éven át tartott, hogy jelenlegi impozáns formája létrejöjjön. 6,61 millió dollárt, 1400 embert és 53 000 tonna acélt követően, a világ egyik legismertebb építménye lett. A híd tervei a 19. században láttak először napvilágot, hogy összekössék Sydney északi és déli partját.

10. Millau-i völgyhíd – Franciország
Más néven a Millau-i viadukt a Guinness Rekordok Könyve szerint a világ legmagasabb hídja. Kb. 2460 méter hosszú és világraszóló mérnöki csoda. Több elismerést is kapott, többek között elnyerte a Kiváló Struktúra Díjat 2006-ban, ami a legáhítottabb építészeti megtiszteltetés. A hidat nem más iktatta be 2004-ben, mint a francia miniszterelnök, Jacques Chirac. Egyesek úgy tartják, hogy 524 millió dollárba került. Azon kívül, hogy csodás látvány nyílik a hídról a tájra, szó szerint a felhők között járhat az ember rajta.

11. Mózes-híd – Hollandia
A Mózes-híd onnan kapta a nevét, hogy a víztestet szó szerint két részre osztja. A zseniális dizájnt először egy erődben használták a 17. században, amely átépítés alatt állt és a hidat azért hozták létre, hogy összekösse a két partot. Az építészek nem akarták, hogy az ellenséges erők lássák a hidat, ezért úgy tervezték meg, hogy elrejtették a vízben és így teljesen láthatatlanná vált. Ezáltal a víz szintjével egy vonalban úgy tud egy személy átkelni a hídon, hogy végig észrevétlen maradhat. Amikor pedig a híd kezd megtelni vízzel, azt az illúziót kelti, mintha valaki a vízen járna.

12. Rolling Bridge – London, Anglia
Más néven a Gördülőhíd. Ha pénteken errefelé járunk, akkor biztosan láthatjuk, ahogy a nyolcszög formájú építmény egy elegáns híddá változik, majd ezt követően ismét összegömbölyödik az eredeti alakjába egészen a következő hétig. A 2004-ben elkészült híd megálmodója Thomas Heatherwick.

13. Chengyang híd – Kína
A Chengyang híd buja rizsföldek és robosztus hegyvidéki táj közepette található. Az impozáns stílusú híd a Linxi-folyón ível át a kínai Kuanghszi tartományban. Egészen bravúros, hogy a helyi dong nép hagyományait követve egy szöget sem használtak fel az építéséhez. A különösen elegáns híd tetején lévő öt pagoda mindegyike saját pavilonnal és verandával rendelkezik.

14. Langkawi Sky Bridge – Langkawi, Malajzia
A Malajziában, Langkawi szigetén található Sky Bridge csak felvonóval közelíthető meg. A Gunung Matchincang-on átívelő hídon 125 méter hosszan sétálhatunk kb. 600 méterrel a tengerszint felett. Látogassunk fel a hegy tetejére a felvonóval és élvezzük a környékre nyíló lenyűgöző látványt: buja esőerdő és fenséges hegyek tárulnak elénk.

15. Stari most – Mostar, Bosznia
A Stari most (Régi híd) a 16. századból származó örökség, amely mintegy bizonyítékul szolgál az ország korszakokon átívelő ellenállásának. 1993-ben, a boszniai háború során a híd megsérült, és csak 2004-ben született újjá, mintegy 13 millió dollárt költve a helyreállító munkálatokra. Ma már a Világörökség részét képezi, valamint hagyománnyá vált, hogy az emberek a hídról ugranak fejest a folyó vízébe.

16. Brooklyn híd – New York, USA
A 19. század végén épített Brooklyn híd a történelmi New York látképének a része, és méltán tükrözi a város ragyogását. A Brooklynt és Manhattant összekötő híd, amely az East River-en ível át, ragyogó hátteret teremt a magasztos felhőkarcolóknak. A híd építési szakasza némileg kudarcra volt ítélve, mivel John Roeling az építés kezdetét követően nem sokkal elhunyt. Őt a fia követte, aki szintén kudarcot vallott a betegsége okán, végül pedig a felesége volt az, akinek sikerült befejeznie a Brooklyn híd építési munkálatait.

17. Pont Alexandre III – Párizs, Franciaország
Az 1896-ban, szecessziós stílusban épített hidat szárnyas lovak, hajók, angyalok és nimfa szobrok ékesítik, és ezeknek köszönhetően egzotikus, művészi hatást nyújt. A Sándor híd a világ egyik legdíszesebbjeként ismert, és egy orosz cárról kapta a nevét, mellyel a franciák az oroszok iránti megbecsülésüket fejezték ki.

18. Khaju-híd – Iszfahán, Irán
II. Abbász sah, Perzsia (a mai Irán) uralkodója megbízásából készült a Khaju-híd, mely 23 boltívből áll. Emellett gátként is funkcionál, amely a Zayandeh folyó vízét tartja kordában. A kőből készített ülőhelyek, amelyeket a sahnak készítettek, a mai napig láthatók. Középen egy pihenőpavilon található, amely az uralkodó teaházaként funkcionált.

19. Danyang-Kunshan Grand Bridge – Kína
Amíg a Millau-i viaduktot a világ legmagasabb hídjaként emlegetik, addig a Danyang-Kunshan Grand a leghosszabb ismert híd a Földön. 102 kilométer hosszú és egy autópálya hálózat része, amely Kunshant és Danyangot köti össze. A terv mintegy 8,5 milliárd dollárért jött létre és kb. 10 000 ember vett részt az építésében, valamint több, mint 450 000 tonna acélt használtak fel az építése során.

20. Falkirki kerék – Falkirk, Skócia
A Falkirki kerék nem csupán az avantgárd stílusáról ismert, hanem arról is, hogy a világ egyetlen hajóliftjével rendelkezik. A csatornákon közlekedő hajók a forgó, emelő struktúrának köszönhetően zökkenőmentesen kerülnek át a túloldalra. A hidak meglepően ötletes módon kötik össze a csatornákat, köszönhetően a kortárs tervezők leleményes módszerének.

21.  Siduhe híd – Kína
A Siduhe a világ legnagyobb és legijesztőbb hídja, amely a tengerszint felett mintegy 500 méterrel található. A legnagyobb magaslati pontként tartják számon, még a Szabadság szobrot és a Big Bent is felülmúlja. A folyó hegyszorosában csendesen megbújó híd csodás látványt nyújt a Hubei provincia buja növényzetére.

22. Kapellbrücke – Luzern, Svájc
A Luzernben látható híd a 14. században épült és a Reuss folyón ível át. Az építmény Európa legrégebbi fedett fahídja. A belsejében olyan festmények láthatók, amelyek a helyi történelmi eseményeket örökítették meg. Egy-két évtizeddel később egy tűzesetben a festmények többsége odalett, azonban később újraépítették, és így elnyerte jelenlegi formáját.

23. Gateshead Millennium híd - Gateshead, Anglia
A hidat 2002-ben építették és a Tyne-folyót szeli át. A Gateshead Millenium egyik érdekessége, hogy átbillenthető és így gyalogos híddá alakítható át. Ahogy átbillentik a másik oldalára, a hajók is el tudnak haladni, ennek köszönhetően pedig elnyerte a ’Pislogó Szem’ becenevet.

24. Akasi Kaikjó híd - Japán
Az összesen 3911 méter hosszú Akasi Kaikjó függőhídon található a világ legnagyobb két pillér közti távolsága (1991 m). A hidat 12 éven át építették Kobe és Iwaya összekötésére. Habár nem tervezték meg előre, egy földrengés következtében, amelynek 3 extra láb hossz köszönhető, ez lett a világ leghosszabb függesztett hídja.

25. Slauerhoffbrug – Leeuwarden, Hollandia
A Leeuwardenben található hóbortos híd a közúti és a gyalogos forgalom kiszolgálására  hozták létre. A Slauerhoffbrug arról híres, hogy a hídpálya egy elemét naponta tízszer emelik fel, majd eresztik le a helyére egy hidraulikus rendszer segítségével.

Forrás: addtobucketlist.com

3 komment

Húsvéti hagyományok a nagyvilágból

2021/04/01. - írta: Bono Utazási Központ

Húsvéti tojások
A tojások a termékenység és az új élet szimbólumaként a világ számos részén váltak a húsvét eszenciájává. Az ókori pogány tavaszi ünnepségekhez is kapcsolódtak, a keresztények számára pedig Jézus újjászületését, a kemény héj Krisztus sírját jelképezi. Korábban a keresztények a böjt során nem ettek tojást, csak kifestve vagy dekorálva használták - a ma már népszerű csokoládétojások viszonylag új hagyomány.

A húsvéti nyuszi
A húsvéti nyúl a 17. század végén jelent meg Németországban. A legenda szerint eredetileg egy nyúllá átváltozó madár volt, aki így járt túl a vadászok eszén. Tojást azonban csak húsvétkor volt szabad raknia. A húsvéti nyuszi az Amerikába bevándorolt németek nyomán vált népszerűvé, aki tojást és finomságokat hoz a gyerekeknek.

 

Görögország: gyertyák és tűzijáték
A sok látnivaló miatt Athént mindig érdemes felkeresni, de húsvét idején különösen nagy élmény. A húsvét az ortodox görögök évének fénypontja, egy nagy családi ünneplés. Nagyszombaton mindenki egy-egy gyertyával megy misére, melyeket a templomban egy Jeruzsálemből hozott láng segítségével gyújtanak meg. Mire minden gyertyát meggyújtanak, látványos tűzijáték tűnik fel az égen.

 

Németország: máglyaégetés
A németek különleges, kézzel készült húsvéti tojásokkal ajándékozzák meg a barátaikat, vagy a fára akasztják azokat. Nagyszombat estéjén máglyákat raknak, amit praktikusan gyakran a kiszáradt karácsonyfákkal gyújtanak meg.

 

Lengyelország: locsolkodás és az ételek megáldása
Lengyelországban is szokás a hétfői locsolkodás - jéghideg vízzel, így kívánva egymásnak jó egészséget. Mindenki érintett, így nem ritka, hogy az utcán szembejövő ismeretlenek "segítségével" válunk csuromvizessé. A másik hagyomány az ilyenkor jellemző ételek megáldása a templomban: a piros tojás a feltámadást, a kolbász a bőség és termékenység iránti vágyat szimbolizálja.

 

Franciaország: egy hadseregnyi omlett
A franciaországi Haux falu főterén 4500 tojásból főznek omlettet 1000 főnek. A hagyomány szerint Napóleon és serege itt állt meg pihenőre, a hadvezérnek pedig annyira ízlett a felszolgált omlett, hogy az egész sereg részére is leadott egy rendelést másnapra.

 

USA: húsvéti felvonulás és kalapfesztivál New Yorkban
A New York-i hagyományos húsvéti parádé a 19. század közepére nyúlik vissza, amikor a tömegek az 5. sugárúton mentek a misére. A mise után a nők szívesen indultak még egy sétára, hogy közszemlére tegyék az új tavaszi ruhájukat és a legújabb divatnak megfelelő kalapjukat - ebből fejlődött ki a mai napig is megrendezett parádé. A felvonulás húsvét vasárnapjának délelőttjén indul a manhattani 49. és 57. utca között, ahol a nézők a legkülönfélébb látványos, kreatív és néha túlzóan giccses fejdíszeket is láthatják.

 

Svédország és Finnország: boszorkányok
Az 1800-as évek óta a finn és svéd gyerekek boszorkánynak öltözve, házról házra járva mondanak verseket és köszöntőket, édességért cserébe (hasonlóan az angolszász országokban a Halloweenhez). Sok helyen a gyerekek egy fűzfaágért cserébe kapják a csokit.

 

Brazília: Júdás-babák
A bibliai Júdás a hatalmas árulás szimbóluma lett. Brazília egyes részein Júdás-babákat készítenek húsvétkor, amit aztán megvernek, felakasztanak vagy elégetnek. Gyakran "mai júdások", pl. népszerűtlen politikusok arcát viselik a babák.

 

Norvégia: síelés a hegyekben
A fjordok országában sokan utaznak a hegyekbe húsvétra: a legtöbbeknek van "húsvéti hegye" ahol az ünnepet szokta tölteni. Bár sokfelé már javában olvad a hó, ha még maradt egy kevés, irány a "påskefjellet", ahol síeléssel, csokival és naranccsal telik a húsvét.

 

Dánia: kitalálósdi
Egy hagyományos dán húsvét heringből, lazacból és smørrebrødből (dekoratív dán szendvicsek) álló ebédből áll, hozzá pedig valamilyen töményet és húsvéti sört isznak. A gyerekek anonim levelet írnak a felnőtteknek, főleg a nagyszülőknek. Ha a felnőttek nem találják ki, ki írta a levelet, tojást kell adni a feladónak.

 

Bulgária: szerencsés tojások
A húsvét előtti tojásfestés Bulgáriában is élő hagyomány. Az egyik szép piros tojást mindig elteszik a következő évre - ha a tavalyi megfehéredett, az jó szerencsét jelent. Vasárnap kezdődik a tojáscsata: egymásnak koccantják a tojásokat, és akié utoljára marad épen, repedés nélkül, szerencsés lesz a következő évben.

 

Argentína: böjti empanadák
Argentínában is sok európai húsvéti szokást követnek, de az ünnep előtti böjtöt szigorúbban tartják. Ilyenkor sok halat esznek, gyakori fogás a tonhallal töltött empanada (tésztabatyu). A nagyhéten körmeneteket tartanak, ahol általában a keresztet viszik körbe.

 

forrás: blog.norwegianreward.com

1 komment

Egy éjszaka a csillagok alatt

2021/03/30. - írta: Bono Utazási Központ

Sokak szerint Mexikó egyik kihagyhatatlan látnivalója a Yucatán-félszigeten található Tulum városa, melynek különlegessége, hogy ez az egyetlen tengerpartra épült maja város.

Ha romantikára és egyedülálló élményre vágyunk, itt a legjobb helyen járunk. Tulum déli részén található a La Valise Tulum luxus butikszálloda, amely 11 szobával várja a vendégeket, mindegyikben fantasztikus kilátással a tengerre vagy a dzsungelre. Aki még jobban szeretné fokozni az élvezeteket a nyaralás alatt, azoknak érdemes a master suite-ba foglalni, ugyanis ebben egy olyan kétszemélyes ágy található, amelyet ki lehet gördíteni az erkélyre, így a vendégek onnan csodálhatják az éjszakai égbolton a sugárzó csillagokat és hallgathatják a tenger békés morajlását.

A master suite-ot egy masszív parafatető alá építették, aminek köszönhetően teljesen beleolvad a természetbe. A lakosztályhoz a pompás ágyon felül különálló bejárat és közvetlen tengerparti összeköttetés tartozik - mindezek lehetővé teszik, hogy elszakadjunk a hétköznapoktól és csak a pihenésre koncentráljunk.

Habár a master suite-ban lévő ágy igazi főnyeremény, ne bánkódjunk, ha már foglalt, hiszen a szálloda minden szobájához külön kis terület tartozik, ahol élvezhetjük a magányt. Ha itt járunk, használjuk ki a hotel gyönyörű tengerparti szakaszát, és mindenképpen próbáljuk ki a számtalan függőágy egyikét, ahol a legjobb egy kis délutáni szunyókálás.

A pihenésen kívül számtalan aktív kikapcsolódási lehetőség is a rendelkezésünkre áll. Akik kimerészkednének ezekből a csodás lakosztályokból, a szálloda által szervezett snorkelling vagy jóga programokon is részt vehetnek, továbbá különleges wellness programok és kezelések (méhméreg-ceremónia, Hold-ceremónia) közül választhatnak.

Ha mindezek után megjött az étvágyunk, akkor három kiváló étterem közül (WILD, NÜ, ITZIK) közül választhatunk.

Készen áll a foglalásra? A szobák 566 USD/éjszakától elérhetők, a master suite a csodás kigörgethető ágyával pedig 1026 USD/éjszakától (az ár az adókat nem tartalmazza).

Amennyiben felkeltette az érdeklődését ez a különleges lehetőség, forduljon munkatársainkhoz és kérje egyedi ajánlatunkat (06 1 235 8010 vagy info@bonoutazas.hu)!

Mexikói ajánlataink


Forrás: Travel+Leisure, lavalise.com

Szólj hozzá!

Meglepetés járatokat indít a Qantas

2021/03/29. - írta: Bono Utazási Központ

A Qantas ausztrál légitársaság Brisbane, Melbourne és Sydney városából indít különleges repülőjáratokat titokzatos úticélokra a kalandvágyó utasok örömére.

Mit is jelent ez? A csomag nemcsak a repülőjegyet, hanem az egynapos teljes program árát is tartalmazza, ezen belül az étkezéseket, a különleges napi programot és egy ajándékcsomagot minden résztvevőnek.
Az utasok egy járat foglalásával jelentkezhetnek a meglepetés kirándulásra, anélkül, hogy tudnák a célállomást. A résztvevők a kulcsszavak alapján választhatják ki, hogy melyik programra jelentkeznek (pl. „Ez a tökéletes kiruccanás Ön számára, ha szereti a trópusokat, a sós vizet érezni a bőrén.”), illetve az utazás előtt tanácsokat kapnak, hogy milyen ruhát és eszközöket érdemes vinni.

Az úti cél bármely város lehet, ahová a Qantas menetrend szerint közlekedik, annyit árultak csak el, hogy két órán belül elérhető és nem nagyvárosba vezet majd az út. A célállomás akkor derül ki, amikor a repülőgép megkezdi ereszkedését, bár a repülési útvonalat az utasok az üléstámlák képernyőjén is nyomon követhetik. Vajon hova viszi őket a légitársaság? Chardonnayt fognak kortyolgatni egy díjnyertes szőlőültetvényen, talán egy trópusi sziget homokos partján fogyasztják el a frissen grillezett ebédjüket, vagy egy felejthetetlen vidéki vendéglátásban lesz részük?

Márciusban, áprilisban és májusban indul egy-egy járat, a jegyek már foglalhatók a Qantas oldalán. A turista osztályú jegyek 737 dollárba, a business osztályúak 1579 ausztrál dollárba kerülnek. 

A különleges repülési ajánlat nem új kezdeményezés - az 1990-es években is nagyon népszerűek voltak az ehhez hasonló titkos járatok és az egynapos kirándulások.

Ausztráliai és óceániai ajánlataink

Forrás: qantas.com és globetrender.com

Szólj hozzá!

13 érdekesség az IKEÁ-ról

2021/02/25. - írta: Bono Utazási Központ

Az IKEA ma már mindenütt jelen van, de a lapraszerelt termékeiről és az otthoni összeszerelésről elhíresült bútoróriás is kicsiben kezdte.

A kezdetben tollakat és pénztárcákat árusító vállalat ma már 58 ország piacán megtalálható és a Forbes szerint a világ egyik legértekesebb márkájává nőtte ki magát.

Íme 13 érdekesség, amit valószínűleg nem hallottál a svéd vállalatról. 


1. Az IKEÁ-t egy tinédzser alapította a 40-es években

Az IKEA alapítója, Ingvar Kamprad 1943-ban, 17 évesen kezdte el a vállalkozását - abból a pénzből, melyet az édesapjától kapott az iskolában szerzett jó eredményeiért. Kampvar, aki 2018-ban hunyt el, már korábban bizonyította üzleti érzékét: gyerekkorában bicikliről árult karácsonyi lapokat és halat.

2. A vállalat eredetileg tollakat és pénztárcákat árult

Az IKEA neve ma már a bútorokkal forrt egybe, de eredetileg kisebb tárgyakat, például tollakat, pénztárcákat, képkereteket, karórákat és ékszereket árult. Kezdetben postán rendelhető szolgáltatást kínált.

3. Az IKEA egy rövidítés

Az IKEA nem véletlenül végig nagybetűs: a betűk az Ingvar Kamprad Elmtaryd Agunnaryd rövidítése, az alapító neve valamint a farm és a falu neve után, ahol felnőtt.

4. A bútorok csak 1948-ban kerültek a termékkínálatba

Az IKEA csak alapítása után 5 évvel kezdett el bútorokat árulni. A helyben gyártott fabútorok anyaga a Kamprad lakóhelye környéki erdőkből származott.

5. Csak az 50-es évek végén nyílt meg az első áruház

Bár az első IKEA-katalógusok már 1951-ben megjelentek, az első valódi üzlethelyiségre 1958-ig kellett várni. Az IKEA első áruháza a dél-svédországi Älmhult városkában nyílt meg.

6. Az IKEA globális központja Hollandiában van

1986. óta a svéd bútorláncot a hollandiai Leidenben található vállalati központból irányítják. Egyesek szerint a költözés oka a Svédországban fizetendő magasabb adók elkerülése volt.

7. A cég ikonikus lapraszerelt bútorait 1956-ban kezdték el árulni

A vállalattal azonosított lapraszerelt, otthon összeszerelendő bútorok az '50-es évek közepén jelentek meg az IKEA kínálatában. Az ötlet az egyik dolgozótól, Gillis Lundgrentől származik, aki egy alkalommal a lábak leszerelésével szállított el egy asztalt. Ezen az addig ismeretlen módon a bútorok szállítása sokkal egyszerűbb lett, a szállítás költségei pedig csökkentek.

8. Az IKEA-termékek speciális rendszer szerinti nevet kapnak

A skandináv terméknevek sokakat zavarba hoznak, de az elnevezések mögött egy jól felépített rendszer van. Minden termékkategória bizonyos neveket kap, például az ágykeretek norvég földrajzi helyek, a kanapék svéd városok, a szőnyegek dániai helyek, a szövetek és függönyök női keresztnevek után kapják nevüket.

9. Az IKEA-múzeum

Älmhultben, az első áruház helyszínén 2016-ban nyílt meg az IKEA Múzeum. A fő kiállítótere az áruházlánc történetét és fejlődésének állomásait mutatja be.

10. Az első áruházi étterem 1956-ban nyílt meg

Sokak számára az IKEA meglátogatásának fénypontja a svéd húsgolyók elfogyasztása az étteremben. Az első ilyen étterem 1956-ban az älmhulti áruházban nyílt meg. Az IKEA-éttermeket a napot az áruházban töltő és ott megéhező vásárlók kiszolgálására találták ki és úgy alakították ki, hogy ott szívesen látva és gondoskodva érezzék magukat. Bár az ételek elég hagyományosak, a vállalat ma is üzemeltet egy "tesztkonyhát" új fogások bevezetése előtt.

"Próbálunk nem a növekvő trendekre figyelni, hanem arra, mi történik azután. Mivel egy elég nagy vállalat vagyunk, a bevezetés előtt meg kell vizsgálnunk, fenntartható-e a jövője" - nyilatkozta David Johansson, az IKEA éttermi termékfejlesztője egy 2017-ben a Chatelaine-nek adott interjúban.

11. Az első külföldi áruház Norvégiában nyílt meg

A vállalat 1963-ban lépett a nemzetközi piacra, amikor Norvégiában megnyílt az első Svédországon kívüli áruház, 6 évvel később pedig Dániában is megjelent az IKEA.

12. A gyerekosztály a 90-es évek végén jelent meg

Az IKEA színes és funkcionális dizájnja jól illeszkedik a gyerekszobák dekorációjához, játékaihoz és kiegészítőihez. 1997-ben indult a legkisebbek birodalmát megcélzó terméksorozat.

13. Ma már több mint 440 IKEA-áruház van a Földön

A világon ma már több mint 440 helyen vásárolhatunk IKEA-bútorokat, egy részük franchise rendszerben. Jelenleg az USÁ-tól kezdve Európa legtöbb országán és több közel-keleti országon át Ausztráliáig vannak üzleteik, de a vállalat tovább terjeszkedik: több mint 10 új, főleg latin-amerikai és ázsai országban tervezi megvetni a lábát.
 

forrás: insider.com

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása