A Bono Utazási Központ - Skandináv Utazási Központ blogja

Hol található a legtöbb világörökségi helyszín?

2021/07/23. - írta: Bono Utazási Központ

A világörökségi helyszín kitüntető elismerést egyedi, világszinten is kiemelkedő természeti vagy kulturális látnivalóknak, értékeknek adományozza az UNESCO, pontosabban az ENSZ égisze alatt működő Világörökségi Bizottság. A beérkezett pályázatok közül az évenkénti ülésen választják ki a győzteseket, immár 1972 óta. Két témakörben lehet pályázni: a kulturális illetve a természeti látványosságok kategóriákban. A listára kerülésnek komoly kritériumai vannak: a pályázónak egyedülálló természeti jelenségeket kell bemutatnia, kimagasló esztétikai értékkel kell bírnia, vagy teljes ökoszisztémák kialakulását és fejlődését kell biztosítania. A kulturális örökségek közzé kerüléséhez az ember alkotó géniuszának valamely kimagasló megnyilvánulását kell prezentálni, de minimum a világ történetének jelentős állomását kell képviselni.

De mely országok büszkélkedhetnek a legtöbb világörökségi helyszínnel? 2021. áprilisában 1 121 helyszín található a listán, 167 országból. És akkor az éllovasok:

 

1. Olaszország – 55 helyszín, ebből 50 kulturális- és 5 természeti helyszín

A megosztott listavezető Olaszország hemzseg a védettséget élvező látnivalóktól: a világtörténelmi jelentőségű városközpontok, úgymint Róma, Firenze, Nápoly, Velence vagy a szicíliai Concordia templom, melynek sziluettjét az UNESCO is jelképévé választotta. A természeti látnivalók között találjuk a vulkanikus Lipari-szigeteket, az Alpok olasz részének, a Dolomitoknak jellegzetes mészkőalakzatait és az Etnát is, mely mint Európa legmagasabb aktív tűzhányója szó szoros értelmében is kiemelkedik a helyszínek közül.

 

1. Kína – 55 helyszín, ebből 37 kulturális- és 14 természeti

A lista másik éllovasa a kontinensnyi méretű Kína. A már régóta ismert látnivalók, mint a Nagy Fal, a tibeti Potala palota, vagy a császári palota és a Tiltott város mellett a legtöbb természeti védett helyszín is itt található. Olyan látványos helyek tartoznak ide, mint a Dél-kínai karsztvidék vagy a Sanqingshan Nemzeti Park.

 

2. Spanyolország – 48 helyszín, ebből 42 kulturális- és 6 természeti

Spanyolország szintén számtalan védett helyszínnel rendelkezik és itt is – hasonlóan Olaszországhoz- a gazdag történelmi múlt táplálta a jelöléseket. Itt található a granadai Alhambra, Toledó történelmi városa, de Gaudi híres barcelonai épületei is a spanyol lista részei.

 

3. Németország - 47 helyszín, ebből 44 kulturális- és 3 természeti

Kissé meglepő talán Németország bronzérmes helyezése, mely a veretes múlt mellett a műemlékek kiváló állagával is összefüggésben van.  Védettséget élveznek a Hanza városok (Bréma, Lübeck), a művészetek központja, Weimar vagy a kölni és a naumburgi katedrálisok.

 

A tízes lista:

Szólj hozzá!

Rejtély a Loire-völgyben

2021/07/19. - írta: Bono Utazási Központ

Alig két évvel ezelőtt ünnepelték a híres festő, Leonardo da Vinci halálának 500. évfordulóját a Loire folyó déli részén található városkában, Amboise-ban. Ugyanúgy 1519-ben kezdődött a lenyűgöző Château de Chambord építkezése is, amely mindössze 50 km-re keletre található Amboise-tól és amely a Loire-völgyi kastélyok közül a legnagyobb és sokan a leglenyűgözőbb példájának tartják a francia reneszánsz és középkori megújulás építészetének.

A kastély az UNESCO világörökség része és több mint 400 szoba található meg benne, beleértve a recepciós helyiségeket, a konyhákat és a király lakosztályokat is. Azt azonban a mai napig homály fedi, hogy ki volt az eredeti megálmodója ennek a grandiózus kastélynak. A kastély megépítése I. Ferenc király megbízásából történt, de az építési terveknek és a megalkotójának nyoma veszett.

 

Egyesek meggyőződéssel állítják, hogy Leonardo befolyása tagadhatatlan a kastélyon: a díszes homlokzat, az elemes belső tér, a rácsszerű elrendezés fémjelzik az általa képviselt eleganciát és képzeletbeli logikát és valóban, maga a kastély is úgy hirdeti magát, mint „átitatva Leonardo szellemével”. De ez korántsem jelenti azt, hogy ő volt a kastély építője, hiszem semmilyen bizonyíték nem áll a rendelkezésünkre.

1516-ban Leonardo otthagyta római stúdióját, hogy I. Ferenc udvarában „a király első festője, mérnöke és építésze” legyen. Leonardo ezelőtt egy évvel találkozott Bolognában az elbűvölő, fiatal Ferenccel és magával ragadta az új király pártfogásának az ígérete, ezért a Château du Clos Lucé-ba utazott, Amboise-ba, ahol élete hátralévő részét töltötte. Franciaországi tartózkodása során pár megbízást is elfogadott, azonban nem titkolt szándékkal: egy királyi rezidenciát tervezett, amelynek mérete egy kisebb városéhoz hasonló, amely praktikusként és dekoratívként mutatja be az építészet forradalmi vívmányait.

Az 1490-es évek elején Leonardo építészetre és gépészetre képezte magát, mondja Pascal Brioist, a Tours Egyetem tudományos történésze, akinek a Leonardo Da Vinci vakmerősége c. könyve Leonardo és a Chambord kastély viszonyát vizsgálja. Leonardo hat festménye egy francia kastélyhoz köthető, azonban ezek még a Chambord kastély elképzelése előtt születtek. A festő sajnos egyik festményen sem jelölte, hogy melyik kastélyba szánta ezeket a képeket és a Chambord építésének a kezdete előtt négy hónappal elhunyt. Vajon ezek a vázlatok a bizonyítékok arra, hogy Leonardo volt a megálmodója a hatalmas Chambord-nak?

Erre a kérdésre a választ a mai napig homály fedi, amelyet több szakember is igyekszik feltárni és tovább vizsgálni, hogy vajon minden idők egyik legnagyobb mesterének a kézlenyomata hol található meg a kastélyban.

Amennyiben Ön is szeretné átélni a misztikumot az egyik legszebb Loire-völgyi kastélyban, ajánljuk figyelmébe A Loire menti kastélyok - őszi csoportos körutazás magyar idegenvezetéssel 2021.10.02-05. utazásunkat!

 

Forrás: bbc.com

Szólj hozzá!

Lakoma grúz módra

2021/07/09. - írta: Bono Utazási Központ

A grúz (georgiai) lakoma, a szupra (jelentése asztalterítő) az ország hagyományainak egyik legfontosabbja - olyannyira, hogy 2017-ben az UNESCO a szellemi kulturális örökségek listájára is felvette. A szupra fajtái a keipi és kelekhi, előbbit ünnepek alkalmával, utóbbit a halotti torokhoz hasonlóan a temetések után szokás ülni.

Az alkalomtól és a meghívottak számától függetlenül a szupra vezetője a tamada (szertartásmester), aki a pohárköszöntőket mondja. A tamadát vagy a vendéglátó jelöli ki, vagy a vendégek maguk közül választják. Fontos ismérvei a kiváló szónoki érzék és hogy nagy mennyiségű alkoholt képes a részegség jelei nélkül elfogyasztani. A résztvevők általában kanciból, azaz kos- vagy kecskeszarvból készült ivókürtből isznak.

Az étkezés során a tamada pohárköszöntőt kezdeményez valakire vagy valamire, arról hosszabban beszélve, mialatt a vendégek poharat emelnek (de nem isznak). A toastok leggyakoribb hagyományos témái Isten, Szűz Mária, a szentek, Grúzia, a család, barátok, felmenők - ezeket a szertartásmester az alkalomhoz igazítja. Ha a tamada végzett, rendszerint a tőle jobbra álló személy következik: előrelép, kiüríti a poharát vagy ivókürtjét, és elkezdi a beszédét az előzőleg kezdeményezett témában. Ha valaki nem szeretne hosszabb beszédet mondani, egy rövid gondolatban is összefoglalhatja a mondandóját, továbbadva a szót. Ha a kör végetért és mindenki elmondta, amit szeretett volna, ismét a tamada következik, ezúttal valami másra emelve a poharát. Néha a tamada szünetet kér, ilyenkor verset mond valaki, de az ünnepi alkalmakon a közös éneklés és táncolás is gyakori. Az evés végig megengedett, de a pohárköszöntők alatt beszélgetni illetlenség. A szuprák során a fogások külön felszolgálása helyett "svédasztalos" rendszerben minden étel az asztalon van.

A szuprákhoz számos régi hagyomány is kapcsolódik. Régen minden tavasszal rendeztek lakomát, melyen az egész falu részt vett. A nők feladata volt, hogy a különböző ételek soha ne fogyjanak ki az asztalon, a férfiaké pedig józanul maradni - hiszen egy támadásra bármikor lehetett számítani, ezért mindig harcra készen kellett állni. A babona szerint a pohár kiivása után a földre öntött borcseppek száma mutatja meg az ellenségeink számát.

Fedezze fel velünk Grúziát októberi csoportos utazásunkon! Az országba védettségi igazolvánnyal is be lehet utazni.

A titokzatos Grúzia - csoportos őszi körutazás magyar idegenvezetéssel 2021.10.01-09.


forrás: Wikipedia

Szólj hozzá!

Mindent a Fagradalsfjall vulkánról

2021/07/02. - írta: Bono Utazási Központ

900 év elteltével újra aktív egy vulkán az izlandi Reykjanes-félszigeten. 2021. március 19-én, a hetek óta tartó több ezer kisebb földrengés után, este 9-kor megszületett a Fagradalsfjallnál, Geldingadalir völgyben található tűzhányó. Azóta újabb repedések nyíltak és a lávamező folyamatosan növekszik. Szerencsére a Fagradalsfjall egy védett, lakatlan völgyben található, és bár magmakamrája mély, a láva inkább folyékony, mint robbanékony. Így jelenleg nem jelent veszélyt az infrastruktúrára, a légi közlekedésre és a kíváncsi látogatókra sem. Aki teheti, felkeresi a vulkánt, hogy megtapasztalja bolygónk egyik legerősebb természeti erejét. Igazi turisztikai vonzerővé vált, a természetjárók, fotósok, drónpilóták kedvenc témája lett az aktív tűzhányó.

Cikkünkben összegyűjtöttük a vulkánnal és a felkeresésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Hol látható a vulkán?


Izland délnyugati részén, a Reykjanes-félszigeten tört ki. A félszigeten található a Keflavík Nemzetközi Repülőtér is, de a tűzhányó távolabb feszik, körülbelül félúton a tengerparti Grindavík városa és a Kleifarvatn vulkanikus tó között, így nem jelent veszélyt a Reykjanes-félsziget városaira. A fővárostól mindössze 40 kilométerre fekszik, így akik Izlandra utaznak, kitűzhetik a látnivalók listájára a vulkánhoz való túrát. Becslések szerint az izlandi lakosság több mint negyede meglátogatta már az új lávamezőt.

Látni a vulkánt Reykjavíkból?
Eleinte a vulkánkitörés a fővárosból csak narancssárga fényként volt látható a hegyek mögött, május óta azonban a külvárosból tiszta időben a vulkáni kúp sziluettje is kivehető.

Meddig marad aktív?
A lávafolyást és a magmát elemző szakértők szerint a vulkáni működés hónapokig, akár évekig is eltarthat.

Hogyan juthatunk el a vulkánhoz, milyen túraútvonalak állnak rendelkezésre? 
A túraútvonal a 427-es útról indul, a parkoló kb. 10 perces autóútra fekszik Grindavík városától keletre. Az út mentén tilos parkolni, csak a kijelölt parkolóhelyeket vehetjük igénybe. A parkolóhelyekről bővebben itt tájékozódhatunk. A költség 1 000 ISK, és a fizetés online történik. A bevétel a környék infrastruktúrájának fejlesztésére irányul.

A parkolót kb. 50 perc alatt érhetjük el autóval Reykjavíkból, innen a kirándulás oda-vissza kb. 3-4 órát vesz igénybe. A szintkülönbség 300 méter. A túraútvonal nehézsége közepes, egyenetlen talajon, lávamezőkön és dombokon vezet. Az izlandi kutató- és mentőcsoport (ICE-SAR) a közelmúltban jelentősen javította az utat, lerövidítve a gyaloglás idejét.

Két különböző túraútvonalat térképeztek fel és jelöltek ki a környéken, a térképet itt találjuk.
Míg az "A" útvonal rövidebb, a "B" útvonal kicsivel hosszabb és meredekebb, vannak szakaszok, ahol kötelek könnyítik a haladást. A közelmúltban lezárták az "A" útvonal végének egy részét. 

A túraútvonal és a vulkán közelében nincsenek létesítmények. A grindavíki sportközpontot megnyitották a látogatók számára, és a hét minden napján 9 és 21 óra között tart nyitva.

Mivel készüljünk egy vulkántúrára?
A jó túracipő, a meleg ruházat, valamint a szél- és vízálló kabát és nadrág elengedhetetlen. Készüljünk meleg sapkával, kesztyűvel, extra rétegekkel, csomagolt étellel, harapnivalókkal és vízzel. Jó, ha van nálunk elsősegélycsomag és termosz forró itallal. Ezen kívül hasznosak lehetnek még a túrabotok és a távcső is. Feltöltött telefonnal induljunk neki a túrának, amit belső zsebben javasolt hordani, hogy az akkumulátor ne merüljön le a hideg miatt. Kapcsoljuk be a GPS nyomkövető alkalmazást.
Nyáron Izlandon csaknem napi 24 órás világosság tapasztalható, de kora ősztől korábban sötétedik. Ha szeptember után kirándulnánk a vulkánhoz, készüljünk elemlámpával is.

Időjárás
Izlandon gyakori az  időjárási viszonyok gyors és szélsőséges váltakozása. A kormány nagy szél, télies időjárás és megnövekedett gázkibocsátás esetén lezárja a területet. A legjobb időjárás a túrához: enyhe déli szél és tiszta ég, 7-34 km/h szélsebességgel. A terület időjárás-előrejelzéséről és szélviszonyairól ezen az oldalon tájékozódhatunk.

Egyéb hasznos tudnivalók
Az izlandi kutató- és mentőcsoport (ICE-SAR) déltől éjfélig a helyszínen tartózkodik, gondoskodik a túrázók biztonságáról, mérik a vulkán által kibocsátott mérgező gázok szintjét, valamint vészhelyzet esetén tudnak segíteni. Érdemes ekkorra időzítenünk a túrát.

A drónok egyelőre megengedettek, a következő szabályokkal: a drónon fel kell tüntetni a tulajdonos nevét, telefonszámát és címét. Csak 25 kg alatti drónok repülhetnek a vulkán közelében, és maximum 250 méter magasságig. Tilos a drónnal a tömegek felett repülni.

A Safetravel weboldalát rendszeresen frissítik, itt részletes információkat találhatunk az időjárásról és a helyszíni körülményekről, illetve tippeket kapunk a túrázáshoz.

Az izlandi vulkán fortyogását élőben is követhetjük az alábbi Youtube csatornán: 

Látogassa meg velünk a Fagradalsfjall működő tűzhányóit! Izlandi utazásainkról az alábbi linken tájékozódhat:

Szólj hozzá!

10 meghökkentő szobor a világból

2021/06/25. - írta: Bono Utazási Központ

A szobrok a városi terek elengedhetetlen részei. Nagy részük egy híres embernek állít emléket, ezért gyakran elég unalmasak. Az elmúlt néhány évtizedben azonban számos nagyon ötletes, mókás vagy akár egészen meghökkentő alkotás is született. Mutatunk 10 különleges szobrot a nagyvilágból - Te hányat láttál már közülük?

1. A reykjavíki városháza mellett sétálva az Ismeretlen bürokrata szobrába botlunk. A mindennapok embere, az arctalan hivatalnok Magnús Tómasson alkotása 1994-ből.

2. Bilbao leghíresebb szobra a Maman nevű 10 méter magas pók, melyet a Guggenheim Múzeum előtt találsz (Louis Bourgoies szobra).

3. Párizs üzleti negyedében, a La Défense-ban César Baldaccini 1965-ben készült 13 méter magas, 18 tonnás bronzból készült hüvelykujja (Le Pouce) hökkenti meg az arra sétálót.

4. Ha Marseille-ben jársz, ne hagyd ki Bruno Catalano szobrait, melyek közül a Les Voyageurs (Az utazók) szoborkompozíciója merőben eredeti: az emberalakok testének jelentős része hiányzik!

5. David Černý folyamatosan forgó Kafka fejszobra Prága belvárosában található. Forgás közben az arc „kafkaian” átváltozik.

6. A hamburgi Binnenalster tóban egy 30 méteres női szobor fürdőzik (Die Badende) 2011 óta – Oliver Voss alkotása.

7. Andy Scott 2013-ban, a skóciai Falkirkben épített, darabonként 300 tonnás páros lószobra a maga 30 méterével a világ legmagasabbja a lószobrok között.

8. Minneapolisban, Price szülővárosában érdekes hídra lelhetünk: a Spoonbridge and Cherry (Kanálhíd és cseresznye) Claes Oldenburg kompozíciója, a helyi szoborpark dísze.

9. Chicagóban a Cloud Gate (Felhőkapu, becenevén a „bab”) elnevezésű műalkotás lassan olyannyira a város ikonja lett, mint a vastagtésztájú pizza. A 110 tonnás szobrot egy indiai szobrász, Anish Kapoor tervezte.

10. Végezetül, az Óriás ruhacsipesz (Giant Clothespin) Philadelphia belvárosának a dísze, ugyancsak Claes Oldenburg alkotása. Az alkotó egy, a hétköznapok használati tárgyának állított szobrot.

4 komment

A Csedzsu-sziget idős sellői

2021/06/17. - írta: Bono Utazási Központ

A haenyeo - "tengeri nők" - a dél-koreai Csedzsu (Jeju) szigetének női búvárai és a festői sziget kulturális identitásának fontos részei. A búvárnők környezetbarát megélhetési módja és régi tudásuk generációkon keresztüli átadása nagy tiszteletet és fontos helyet biztosított a számukra az egyébként mereven patriarchális társadalomban.

A vulkanikus tájak, lélegzetelállító tengerpartok és az ikonikus Halla-hegy vitán felül Dél-Korea egyik legszebb részévé teszik Csedzsu szigetét. Az élet lassabb mederben zajlik, mint a félszigeten, a levegő friss és a hangulat a trópusokéhoz hasonló. A házak itt továbbra is kőből épülnek és a helyiek büszkén őrzik hagyományaikat.

A tengeri nők a megélhetésüket minden nap a tengerben, szabadtüdős merüléssel fogott kagylókkal és moszatokkal biztosítják. A hosszú gyakorlásnak köszönhetően palack hiányában akár két percig is vissza tudják tartani a lélegzetüket. A régi időkben nem volt ritka, hogy már 10 évesen kezdtek merülni, napi 6-7 órát töltöttek a tengeren, de a ház körüli teendőkben is több órát segítettek. A csedzsui anyák jobban örültek a lánygyermek születésének, mivel ők garantálták a megélhetést, ellentétben a félszigeten születő gyerekekkel, ahol a fiúk örököltek, vitték tovább a család nevét és gondozták idős szüleiket.

A szigorú konfuciánus társadalmi szerkezet ellenére Csedzsun a nők voltak a kenyérkeresők, de a társadalomban is különleges szerepet töltöttek be - olyannyira, hogy a japán uralom éveiben, a 20. század első felében vezető szerepet vállaltak a megszállók elleni akciókban és saját kultúrájuk védelmében. A 70-es években Dél-Korea nagy robbanásnak örülhetett a halak és tengeri ételek Japánba történő exportjában, így a haenyeo közösségek közvetlenül profitáltak ebből. Hamar általános lett a vélemény, hogy ha egy férfi olyan családba házasodik, ahol legalább egy haenyeo van, nem kellett dolgoznia. Ahogyan a búvárnők több pénzt kerestek, lehetőségük nyílt a gyermekeiket egyetemre küldeni, jobb munkalehetőségeket biztosítva. Sok reménybeli haenyeo ekkor tapasztalta meg a városi élet előnyeit, és más karriert álmodott magának a családi hagyomány folytatása helyett.

Idővel a búvárnők száma gyors csökkenésnek indult: a 60-as években kb. 30 ezren voltak, 2003-ban már nem egészen 6 ezren. A megmaradó haenyeo nagy része 60 év fölötti és bár büszkén folytatják felmenőik hivatását, a kemény fizikai munka az egészségi állapotukra is nagy terhet ró. Mindezek ellenére a mai napig ők a sziget legmegbecsültebb polgárai. Lelkesedésük, erős munkamoráljuk és befolyásuk nemzetközileg is híressé tette őket, így a Csedzsu-szigeti búvárnők életformája 2016-ban az UNESCO szellemi kulturális örökségek listájára is felkerült.

A gyors változásokon átmenő Koreában ezeknek a lenyűgöző nőknek a szerepe egy napon el fog tűnni - de történeteik biztosan fennmaradnak és inspirálják mindazokat, akik hallják őket.

 

 

Forrás: theculturetrip.com

1 komment

Gejzírt talált a kertje végében egy farmer

2021/06/08. - írta: Bono Utazási Központ

Június 1-jén Hannes Sigurður Sigurðarson, az izlandi Bláskógabyggðban élő gazda meleg vizet keresett a kertje végében, ahol 1947-ben ástak itt egy kutat az üvegházak fűtésére, de ezt 1990-ben betemették. Miután Hannes talált egy kis vizet, elment ebédelni, majd nem sokkal később a felesége döbbent arccal mondta neki: gejzír tört fel a kertben! Nem is akármilyen: óránként többször tör fel, 30 méter magasra - hasonló magasságú, mint az ország egyik legfőbb turistalátványosságának számító Strokkur.

A kitörés okát egyelőre a geológusok sem értik, és bár az biztos, hogy Hannes farmja is a törésvonal mentén van, de ez önmagában még nem lenne elég. Hannes most azon gondolkodik, hogy megnyitja a kertjét a turisták előtt, de nem tervezi, hogy versenybe szálljon a közelben lévő "eredeti" gejzírekkel.

Nézd meg velünk a gejzíreket IZLANDI utazásainkon!

forrás: grapevine.is

Szólj hozzá!

9 ok, amiért az utazás boldogabbá tesz

2021/06/01. - írta: Bono Utazási Központ

Az utazás nagyszerű módja a mentális egészség karbantartására, ennek következtében pedig hozzájárul a boldogsághoz és a teljesebb élethez. Az alább felsorolt 9 ok szolgáljon erre bizonyítékul:

1. Az utazás lehetőséget ad új dolgok kipróbálására és új emberekkel való találkozásra – ez pedig felveszi a harcot az egyhangúsággal. Az utazás összeköti az embereket, új és a miénktől eltérő kultúrákat ismerhetünk meg. Ezáltal fejleszthetjük a mások felé tanúsított empátiát és a toleranciát, egyúttal csökken a frusztráció érzése.

2. Az olyan természetben, szép környezetben végzett tevékenységek, mint a séta, túrázás vagy síelés, sokkal pozitívabbá, reménytelibbé tesznek. Friss tanulmányok szerint azok, akik tudatában vannak a környező természeti szépségeknek, szándékosan észreveszik azokat, sokkal feldobottabbak és pozitívabbak, mint azok, akik csak elsétálnak ezek mellett.

3. Az utazás nagyszerű módja a stressz csökkentésének és az általános pozitív életszemlélet kialakításának. Számos tanulmány szerint a válaszadók 75-80 % vallja ezt. 

4. Az utazás segíti a jobb agyműködést és felturbózza a kreativitást. Az új kultúrákban való elmélyedés összetettebb és mélyebb gondolkodást eredményez, gyorsabban cikáznak a gondolatok és gyakran új ötletek is születnek.

5. A munkától való eltávolodás (térben és időben egyaránt) energiával tölt fel, és visszatérve, növeli a hatékonyságot. Mindezt a Harvard kutatói is megerősítik: felmérések szerint a megkérdezettek 94 %-a számolt be az utazás ilyen téren is megmutatkozó pozitív hatásáról.

6. Az utazás hozzásegít, hogy jót tegyünk, ezáltal mi is jól érezzük magunkat. Az utazás közben elköltött összegekkel – legyen akár étteremben, látnivalóknál vagy helyi szuvenírboltokban - a világon közel 330 millió ember megélhetését támogatjuk. A támogatás helyi szervezetek önkéntes segítésével is folytatható.

7. Egy wellness utazás hozzájárul az erősebb mentális egészséghez. A jóga, a meditáció vagy a mindfullness (tudatosság) gyakorlatok végzésével otthonra is átültethető készségekre tehetünk szert. A bevezetett rutinok, gyakorlatok elősegítik a mentális egészség erősítését.

8. Ha olyan dolgot teszünk, amit élvezünk is, egyenes út vezet a boldogsághoz. Vegyük elő azt a bizonyos bakancslistát és kezdjük kipipálni a teendőket, látnivalókat! Az élvezetes dolgok segítenek magunkra fókuszálni, és ez hozzájárul a boldogságunkhoz.

9. A hozzánk közel állókkal történő utazás nagyban elősegíti a szeretettség és a kötődés érzetének erősödését. Maslow híres szükség-piramisa kulcsfontosságú pszichológiai szükségletként határozza meg a szeretet és a valahová tartozás érzését. A szeretteinkkel megosztott utazási élmények szorosabbá teszik a kapcsolatokat, miközben erősítik a szeretet, az összetartozás és a teljesség érzését. Biztosan mindannyiunk számára szép emlékeket idéznek fel a családi nyaralások vagy a barátokkal elköltött ízletes vacsorák.

 

Folyamatosan bővülő 2021. évi kínálatunk:

 

forrás: World Travel & Tourism Council

Szólj hozzá!

Cooper, a túravezető négylábú

2021/05/25. - írta: Bono Utazási Központ

Na, ki a jófiú?

A kutyák mindenkit felvidítanak - egy vakáción különösen!

A vermonti (USA) Manchesterben üzemelő Equinox Golf Resort & Spa hotel természetbarát vendégei nem mással indulhatnak a környékbeli túrákra, mint a szálloda vezető boldogságügyi menedzserével, Cooperrel, az öt éves golden retrieverrel. Cooper 2020. őszén kezdett a hotelnél, egészen egyszerű okból: mindenkit felvidít.

Cooper gazdája az Equinox vezérigazgatója, Jay Sheldon, és a "Golden Hikes" program egyszemélyi (ebben az esetben inkább egykutyai) felelőse. Ajánlott a korai foglalás, mert a Cooper által vezetett túrák nagyon népszerűek, ráadásul teljesen ingyenesek. Sheldon szerint "Ahogyan ezt a kihívásokkal teli időszakot más szempontból is megnézzük, nem kérdés, hogy az emberek mindenhol a felemelő élményeket keresik. Otthonról biztonságosan eljutni valahová, és felfedezni egy területet biztosan ilyen, de mi az Equinoxnál egy kis extrát is akarunk adni, ezért alkalmaztuk Coopert ebben a beosztásban. Nekem is nagyon sok örömöt jelentett az elmúlt 5 év, amit együtt töltöttünk, de tanúsítom, hogy a vendégeknek is mosolyt csal az arcára, amikor üdvözli őket. Az egyik kedvenc hobbink barangolni a szállodánkat körülvevő természetben, és szerettük volna ezt a vendégeinkkel is megosztani - így született a Golden Hikes ötlete."

A vendégek természetesen a saját négylábúikat is elhozhatják, mivel a szálloda állatbarát és Cooper is szívesen barátkozik. A Golden Hikes szombat délelőttönként indul az Equinox környéki 370 hektáros területen, körülbelül 2 órás időtartamban. Cooper olyan jól ismeri az útvonalat, hogy póráz nélkül mutatja az ösvényt. Igen komolyan veszi a feladatát: gyakran látni a gazdija után loholni az épületben, és a péntek délutáni becsekkolásnál a welcome drinket fogyasztó vendégeket hivatalosan is üdvözli. A gyerekek akár egy plüss-Coopert is hazavihetnek a vermonti látogatás után.

A rengeteg simogatás és pacsi lehetősége mellett a vendégek az Equinox fantasztikus történetét is megismerhetik: 250 éves fennállása során az USA négy elnöke is megszállt itt, a polgárháború alatt pedig a katonák találkozóhelye volt. A ’70-es években történelmi emlékhellyé nevezték ki. A gyönyörű szállodában 18 lyukú golfpálya, három teniszpálya, egy 1200 négyzetméteres wellnessközpont, fűtött beltéri úszómedence és öt étterem, illetve bár gondoskodik a gondtalan kikapcsolódásról.


Ajánlataink az Amerikai Egyesült Államokba

Forrás: travelandleisure.com

Szólj hozzá!

Megnyitott Izland legújabb lagúnája

2021/05/21. - írta: Bono Utazási Központ

Pár hete megnyitott a Sky Lagoon, Izland legújabb termálfürdője Reykjavík közelében. A fürdő a kópavoguri Kársnes kikötőben található, autóval mindössze 10-15 perc alatt megközelíthető a főváros központjából. A város közelsége ellenére a lagúnában mégis biztosított a nyugalom, a teljes testi-lelki felfrissülés. A fürdőzők egy 75 méter hosszú, végtelenített medencéből lenyűgöző kilátást élvezhetnek az Atlanti-óceánra, gyönyörködhetnek a naplementében, a csillagos égboltban vagy akár az északi fényben is.



A lagúna kialakítását az izlandi tájak ihlették, az építészeti megoldásokban nagy figyelmet fordítottak arra, hogy minél jobban illeszkedjen az izlandi környezethez, autentikus maradjon. Például barlangszerű bejáraton léphetünk be a medencébe, illetve a dizájnban a gyepházak is megjelennek, a medencébe zúgó vízesésről nem is beszélve. A komplexumban hidegvizű medence, szauna, lagúnabár, étterem és ajándékbolt is helyet kapott. A Sky Lagoon vezérigazgatója Dagny Petursdottir, aki korábban a Kék Lagúna ügyvezetője volt. A Sky Lagoontól hasonló népszerűséget várnak, az új geotermikus fürdő a Kék Lagúna vetélytársa is lehet, köszönhetően a fővárosi helyszínnek és a fantasztikus kilátásnak.

A lagúna célja, hogy újjáélessze a tradicionális, izlandi hagyományokon nyugvó fürdőkultúrát, amely rituálékon alapul. Éppen ezért hétlépéses wellnessélményen vehetnek részt a fürdőzők. A The Ritual élményt minden belépőjegy tartalmazza.

1. lépés: A barlangszerű bejáraton keresztül a medencéhez érkezünk. Merüljünk el a meleg vízben, lélegezzük be a frissítő óceáni levegőt és élvezzük a végtelen kilátást! 
2. lépés: Ezt követően mártózzunk meg a hideg vizes merülő medencében és élénkítsük fel érzékeinket! A merülés 10 másodpercig javasolt, de az edzettebbek 30 másodperccel is megpróbálkozhatnak.
3. lépés: A hideg ébredés után látogassunk el a szaunába 5-10 percre, amely a medence mellett a másik fő attrakciója a komplexumnak. Izland egyik legnagyobb szaunája ez, hatalmas ablakokkal, ahonnan egyenesen az óceánra nyílik a kilátás. A jó akusztika visszhangozza az óceán hangját, és megnyugvást kelt. Hagyja, hogy a gőz megnyissa a pórusokat, eltávolítsa a méreganyagokat és megtisztítsa a bőrt.
4. lépés: A szauna után hidegpárás hűsölés következik, és felkészülünk a következő lépésre.
5. lépés: Élesszük újjá bőrünket a Sky Lagúna saját fejlesztésű, egyedülálló tengeri testradírja segítségével!
6. lépés: Lépjünk be a gőzkabinba, melegedjünk fel és hagyjuk, hogy a Sky testradír hatóanyagai felszívódjanak a bőrünkön.
7. lépés: Zárásképpen vegyünk egy frissítő zuhanyt! Érezni fogjuk, hogy feltöltődtünk, energikusak lettünk, és testünk minden egyes izma ellazult. Irány a Lagoon Bár egy frissítő italért!


IZLANDI ajánlataink


Forrás: Lonely Planet, Travel and Leisure, Skylagoon

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása