A Norvégiához tartozó, az északi szélesség 78. fokán fekvő kisváros a Spitzbergák szigetcsoport legnépesebb települése; Oslóból három órás repülőúttal érhető el. 2300 lakója mintegy ezer jegesmedvével osztozik a területen és minden évben öt hónapig mellőzni kénytelen a napsütést.
Longyearbyent 1906-ban alapította John Munro Longyear amerikai üzletember, aki szénbányát nyitott és egy bányászkolóniát létesített a Jégfjord partján. 10 évvel később eladta a tulajonában levő Arctic Coal Company-t egy norvég bányatársaságnak, de a település neve megmaradt Longyearbyennek („Longyear város”).
A lakosság kétharmada norvég állampolgár, a másik egyharmada (közel 800 fő) 50 más országból származik és jobbára csak pár hónapig tartózkodik a Spitzbergákon. Thaiföldről több mint százan érkeztek – a helyi bányászok szívesen nyaralnak thai üdülőparadicsomokban és keresnek maguknak párt az egzotikus országban. A diákok fele és kutatók zöme a külföldiek számát erősíti, így angolul többen beszélnek a városban, mint norvégul.
Orosz szót is sűrűn hallani; nem csoda, a bányákban jobbára oroszok dolgoznak. A Spitzbergák második legnépesebb települése Barentsburg, egy orosz bányászfalu 500 lakossal és működő orosz konzulátussal. Hogyan lehetséges ez? Az 1920-as Spitzbergák-szerződés szerint a Spitzbergák norvég közigazgatás alatt áll, de minden a szerződést aláíró félnek – így Magyarországnak is – azonos és egyenlő joga van a szigetek természeti kincseinek kitermelésére. Jelenleg Oroszország az egyetlen aláíró, amely él ezzel a joggal és szénbányászatot folytat.
Longyearbyen élete sokban hasonlít más norvég város életéhez: van bevásárlóközpont, posta, bank, szálloda, könyvtár, uszoda, boltok, éttermek és bárok. A helyi újság, a Svalbardposten a világ legészakabbi nyomtatott hetilapja, de az online verziója napi rendszerességgel közöl a helyi közösség számára fontos cikkeket. Gasztronómiai különlegesség, hogy a Polar Permaculture étterem a helyben termelt és halászott alapanyagokból készíti az ételeit, pedig ehhez nagy képzelőerő kell, hiszen a Spitzbergák tulajdonképp egy sarkköri kősivatag, csapadék alig esik, és ami esik, az hó formában megmarad hónapokig. Alkoholtartalmú italt csak az állami kézben levő Nordpolet üzletben lehet kapni. A turistáknak be kell mutatniuk a visszaúti repülőjegy-foglalásukat a vásárláshoz, a helyieknek pedig a kvótakártyájukra terhelik a vásárolt portékát és havonta maximum 24 üveg sört és 1 liter égetett szeszes italt vásárolhatnak. Viszont nem kell áfát fizetni és a jövedelemadó is 50%-kal alacsonyabb, mint Norvégia más területein!
Nagyon száraz a levegő, így nagy mennyiségű kéz- és arckrém fogy. Az itt lakók megszokták a napi krémezés rituáléját, és vigyázni kell a fagyási sérülésekre is. Egyre több turista – mintegy évi 30 000 fő – érkezik látogatóba a szigetcsoportra, főként a jegesmedvék és a sarki fény miatt. A Spitzbergák az egyedüli hely a világon, ahol a nappali órákban is lehet látni sarki fényt!
Longyearbyenben nincsenek temetések, mert a holttestek nem bomlanak el a nagy hideg miatt. A nagyon időseket és a gyógyíthatatlan betegeket Oslóba költöztetik; a norvég főváros lesz az életük utolsó időszakának lakóhelye, majd nyughelye.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.